A mai nap egy kész katasztrófa volt, tiszta szerencsétlen nap. Az egészet kezdem onnan, hogy egyébként itt kint nálunk, Törökországban (mert itt élek, még nem említettem), ez a 4. hét karantén ami egyben az utolsó is. Nem igazán hatott meg, mert ugyanúgy kijártunk igaz, hogy nem a városba de el-el mentünk az erdőbe vagy a tengerpartra ahol nincsenek emberek se rendőrök. (Egyébként már egy kijárási tilalom büntetést sikerült szereznem, de az egy másik sztori :D) Mindegy, vessetek, kövezzetek meg én nem bírok itthon ülni 4 héten keresztül. Oké, szóval megbeszéltük párommal, hogy elmegyünk ma az erdőbe és útközben veszünk a File marketben abból a baszott finom csokis croissantból.
Elindultunk úgy, hogy én miattam fél 5kor indultunk el mert sokáig készülődtem és későn keltem (-.-"). Megyünk megyünk, szépen besétálunk a Filébe és valamilyen csoda folytán, elfogyott a csokis croissant. Na jó, már itt elegünk volt mert kb 2 hónapja próbáljuk megvenni azt a nyamvadt csokis croissant, de vagy elfogy, vagy bezár a market hamarabb, vagy nincs egyáltalán. Ezúton sem jártunk sikerrel. Mindegy, megbeszéltük, hogy veszünk a Köfteci Yusufból reggelit. Mentünk, vettünk is, kb fél órát vártunk mire elkészítették ami miatt rohadt idegesek voltunk mert amúgy is egy fél órás útról van szó és olyan 7-8 körül haza akartunk jönni, mert akkor már több a rendőr az utcán és kevesebb az ember így könnyebben megbüntethetnek. Mindegy, megvan a kaja csak nincs üdítőnk. Oké, útközben beugrottunk egy benzinkútra, azt is megvettük.
Na most, óriási szél volt. Autópályán mentünk ugyebár a kis motorkánkkal, de akkora szél volt hogy a fejemet nem tudtam megtartani kb. Jeleztem neki, hogy lassabban menjünk mert azért még mindig van bennem egy kis félsz, nehogy a szél "kiverje" a kormányt, vagy ne adj' Isten alólunk a motort. Mindegy, a fél órás útból lett közel 1 órás út.
Párom átment egy piros lámpán, ahol kamera volt és csattant is a fénykép, szóval most várunk egy
Tudni illik, a motor mintegy 170 kiló, én pedig 54 kiló vagyok. Hát tessék számolni... Sokszor nem bírom el a motort, elvesztem az egyensúlyt mert egyszerűen nehéz, arról nem is beszélve, hogy 158 cm vagyok a motor meg kb 170 hahahahhaa na jó, kicsit túloztam de a lényeg hogy a lábam csak lábujjhegyen ér le.
Na mindegy, be is indultam mint a szamarak, mentem jobbra balra, köröztem ide oda és földesen mentem szóval egyébként egy szép menet volt ahhoz képest milyen nehéz azon a földesen menni úgy, hogy ne ess el és tört szét a kezed-lábad. Viszont volt egy pillanat, amikor is hátra akartam nézni hogy hol a párom, jön-e mögöttem, és úgy gondoltam inkább megállok.
Behúztam a kuplungot (vagy mi az magyarul) aztán a féket. Aztán megálltam 1 másodpercig és éreztem
A motor ugyanis elromlott. :D Nem tudom, hogy mi a ***-;d,d.[Đáélsfk csináltam, de a kuplungja vagy miaz, az egyenes formájából felvett egy szép íves U formát és egyszerűen nem indult már el a motor..
Szóval igen, eléggé szerencsétlen napunk volt. Csokis croissant nuku, piros lámpás bírság, esés a motorral, motor tönkremenetele és hazáig kötélen húzás, ha röviden akarom összefoglalni. Mindegy, remélem, hogy nincs túl nagy baja és olcsó bőrrel megússzuk, mert mostanában eléggé felszaladtak a kiadásaink.
Veletek miujság, hogy telt a hétvégétek? <3
Címkék: motor, személyes, szerencsétlen
Erre feltette nekem azt a kérdést, hogy "tényleg érezni, ha megtalálod az igazit?" amin egy kicsit elgondolkodtam. Olyan dologra jöttem rá magammal kapcsolatban amin még ezelőtt sosem gondolkodtam el és sosem kérdőjeleztem meg, hogy "de mégis honnan tudom, hogy ő az igazi?" mert nekem ez teljesen természetes volt. De természetesen, hogy kifejtsem a válaszomat összeszedtem a gondolataimat és elmondtam a nézőpontomat erről az "az igazi" dologról, amit szeretnék veletek is megosztani.
Szóval, én úgy gondolom, hogy nem létezik olyan, hogy "igazi". Úgy gondolom (és előre leszögezem, hogy ez csak a saját véleményem), hogy nem létezik olyan, hogy összeismerkedsz valakivel és minden tökéletes, minden happy, teljesen összeilletek és egyből tudod és érzed, hogy ő az igazi. Szerintem ez idő kérdése és legfőképp attól függ, hogy milyen vagy te és a partnered, hogy mennyire vagytok csiszolhatóak, ragaszkodóak és ami a legfontosabb kompromisszum képesek.
Véleményem szerint idővel válik valaki az igaziddá. Mert "együtt nőtök fel" vagy együtt csiszolódtok. Egymáshoz csiszolódtok, egymáshoz igazodtok. Szóval szerintem ez így működik. Én is a párommal a kapcsolatunk elején nagyon sok szarba ütköztünk, egy csomószor volt, hogy nem értettünk egyet és rengeteget veszekedtünk. Hiába mondják azt, hogy hát az első pár hónap kell, hogy a kapcsolatod legboldogabb időszaka legyen, szerintem ez nem így van. Ez szerintem csak akkor van így, hogyha mind a ketten teljesen más képet mutattok magatokról mint amik valójában vagytok. De ha az elejétől kezdve mind a ketten őszintén álltok egymáshoz, akkor szerintem már az első hónapban kibújik a szög a zsákból, mivel teljesen más emberek vagytok. Más nevelést kaptatok, más életet életetek. Senki nem is várhatja, hogy tökéletesen összepasszoltok az elejétől kezdve. Én például így 2 év után érzem azt, hogy teljes mértékben boldog vagyok. A sok szaron amin együtt keresztül mentünk, már csak úgy tekintünk rá, hogy "nézd, milyen időket megéltünk. De most itt vagyunk."
Idővel csiszolódtunk egymáshoz, átvettük egymás szokásait, megtanultuk kezelni egymást és egymás boldog vagy szomorú pillanatait. Megtanultuk kezelni egymás problémáit és ami a legfontosabb, hogy egy óriási személyiség fejlődésen mentünk keresztül együtt. Rájöttünk arra, hogy mi az ami belefér, mi az ami nem, mi az ami jó és mi az ami nem.
Szóval, ha engem kérdeznek, én azt mondom, hogy idővel válsz valakinek az igazivá és idővel válik valaki az igaziddá. Ekkor érezheted és tudatosulhat benned az az érzés, hogy én igen is vele akarom leélni az életemet.
Ti megtaláltátok már az igazit?:)
Címkék: filozófia, igazi, párkapcsolat, párom, szerelem
24 éves vagyok és én 23 éven keresztül észre sem vettem, hogy léteznek a motorok. Na jó, észrevettem de sosem érdekelt. Sosem izgatta a fantáziámat, sosem akartam motorozni (bár egyszer részegen még tinikoromban megtettem, sőt még valakinek a sisakját is eltörtem véletlen miközben éppen elloptam a motorját (ezt is részegen) amiből aztán rendőrségi ügy lett, de nem azért tettem mert oda voltam a motorokért, csak a "móka" kedvéért. Bár, ha most visszanézek lehet, hogy ezek csak jelek voltak...Mindegy.) szóval nem érdekeltek a motorok. Sőt, egyenesen utáltam őket. A motorokat, az autókat, a kamionokat, a traktorokat, minden olyan eszközt utáltam, amivel balesetet lehet szenvedni. Tudni illik, a 20-as éveim elejére már megértem annyira, hogy olyan óvatos vagyok mint a fene. Ahova lehet, biciklivel megyek úgy, hogy a közelembe ne legyen semmi veszélyforrás és mindig, minden körülmények között a zebrán megyek át, megállok a piros lámpánál, satöbbi. Szóval egy elég szabályt nem szegő emberke vagyok. Vagyis voltam, egészen mostanáig.
hónapjaim teltek el azzal, hogy megpróbáljam lebeszélni, hogy megpróbáljam rávilágítani arra, hogy mennyire veszélyes, mennyi baleset éri a motorosokat és hogy kb. belehalnak az első-második balesetüknél. De mind hiába. A párom olyasfajta ember, aki ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is lesz. Ha törik, ha szakad. Megállíthatatlan. De nem baj, ezért is szeretem. :) Szóval, elérkeztünk a naphoz, amikor is megvette a szeretett első sportmotorját. Én konkrétan amikor először megláttam elsírtam magam. Szó szerint. Annyira nagy és félelmetes volt... Nem tudom :D Szóval ijesztő volt. Aztán amikor én is kipróbáltam és ráültem, akkor ..Jézusom kezd egy kicsit elmenni valami más irányba ez az írás.. :D
Na szóval, amikor először ráültem a MOTORRA, akkor éreztem egy kicsit azt a feelinget, hogy hmm.. ez nem is olyan rossz ?! De azért még mindig rettenetesen féltem. Aztán elindultunk valahova (nem emlékszem már, hogy hova) és hátul ültem. Tudni illik, kontroll mániás vagyok és ha valamikor valamilyen formában az adott szituációt nem kontrollálhatom, akkor bepánikolok. Így történt ez most is. Mivel nem én vagyok a "kormány" előtt nem tudom, hogy mi történik, hogy történik és nem tudok semmit tenni. Pedig azt nem is említettem, hogy kb 15-20-al mentünk én miattam .:DDD Nagyon-nagyon lassan mentünk és még így is fostam :D
Mindegy, hagyjuk a részleteket. Ugorjunk bele a lényegbe. A lényeg, hogy azóta eltelt jó pár hónap és már magam is vezetem a motort olykor-olykor. ÉS IMÁDOM. Nem félek már, elszállt mindent félelmem, az eddigi rekordunk az 140 :D Tudom, nem hangzik soknak de kezdő motorosként és városban azért nem kevés szám úgyhogy én büszke vagyok rá :D Egész nap motoros videókat nézek, felszereléseket, sisakokat, kabátokat, csizmákat és persze motorokat. Mert nemsokára én is megvásárolom a saját, első igazi sport motoromat. El sem hiszem. Egy olyan mértékű rajongásom lett irántuk, hogy az leírhatatlan. Ez szerelem. De tényleg. És tudjátok, örülök, hogy nem úgy kezdődött ez a szerelem, hogy ahh láttam másokat és én is akarom. Hanem saját tapasztalat alapján kezdődött, ami szerintem sokkal hitelesebb, szebb és az biztos, hogy örökké tartó. Paul Walker-nek volt egy olyan mondata, hogy
"Ha egy nap a gyorsaság öl meg engem, kérlek ne sírj. Mert tudd, hogy én közben mosolyogtam"
És ezt a mondatot annyiszor láttam és sose tudtam elképzelni, hogy lehet valaki ennyire szerelmes a gyorsaságba, valamibe ami akár a halálát is okozhatja, hogy tud ilyen dolgokat mondani. Nos, ma már értem. És teljes mértékben egyet is értek. Oké, nem tartok ott, hogy 200-300 vagy 600-al száguldjak és a biztos halálba menjek, de egy nap ott fogok tartani. Tudom.
Szóval, ez a kis története az én motor iránti imádatomnak. :) Berakok nektek ide egy filmet, amit mindenképp ajánlok mindenkinek aki szereti az akció + motor kombót. A címe "Burn Out" vagy magyarul, "Túlpörgetve". Netflixen is fent van. Drogokról és egy motoros srácról szól, tényleg ajánlom, pompás, csodás egy film.
(képre kattintva elérhető a Netflixen)
Nektek mi a véleményetek a motorokról?:)
Ja és itt egy kép rólunk is :)
