A mai nap egy kész katasztrófa volt, tiszta szerencsétlen nap. Az egészet kezdem onnan, hogy egyébként itt kint nálunk, Törökországban (mert itt élek, még nem említettem), ez a 4. hét karantén ami egyben az utolsó is. Nem igazán hatott meg, mert ugyanúgy kijártunk igaz, hogy nem a városba de el-el mentünk az erdőbe vagy a tengerpartra ahol nincsenek emberek se rendőrök. (Egyébként már egy kijárási tilalom büntetést sikerült szereznem, de az egy másik sztori :D) Mindegy, vessetek, kövezzetek meg én nem bírok itthon ülni 4 héten keresztül. Oké, szóval megbeszéltük párommal, hogy elmegyünk ma az erdőbe és útközben veszünk a File marketben abból a baszott finom csokis croissantból.
Elindultunk úgy, hogy én miattam fél 5kor indultunk el mert sokáig készülődtem és későn keltem (-.-"). Megyünk megyünk, szépen besétálunk a Filébe és valamilyen csoda folytán, elfogyott a csokis croissant. Na jó, már itt elegünk volt mert kb 2 hónapja próbáljuk megvenni azt a nyamvadt csokis croissant, de vagy elfogy, vagy bezár a market hamarabb, vagy nincs egyáltalán. Ezúton sem jártunk sikerrel. Mindegy, megbeszéltük, hogy veszünk a Köfteci Yusufból reggelit. Mentünk, vettünk is, kb fél órát vártunk mire elkészítették ami miatt rohadt idegesek voltunk mert amúgy is egy fél órás útról van szó és olyan 7-8 körül haza akartunk jönni, mert akkor már több a rendőr az utcán és kevesebb az ember így könnyebben megbüntethetnek. Mindegy, megvan a kaja csak nincs üdítőnk. Oké, útközben beugrottunk egy benzinkútra, azt is megvettük.
Na most, óriási szél volt. Autópályán mentünk ugyebár a kis motorkánkkal, de akkora szél volt hogy a fejemet nem tudtam megtartani kb. Jeleztem neki, hogy lassabban menjünk mert azért még mindig van bennem egy kis félsz, nehogy a szél "kiverje" a kormányt, vagy ne adj' Isten alólunk a motort. Mindegy, a fél órás útból lett közel 1 órás út.
Párom átment egy piros lámpán, ahol kamera volt és csattant is a fénykép, szóval most várunk egy
Tudni illik, a motor mintegy 170 kiló, én pedig 54 kiló vagyok. Hát tessék számolni... Sokszor nem bírom el a motort, elvesztem az egyensúlyt mert egyszerűen nehéz, arról nem is beszélve, hogy 158 cm vagyok a motor meg kb 170 hahahahhaa na jó, kicsit túloztam de a lényeg hogy a lábam csak lábujjhegyen ér le.
Na mindegy, be is indultam mint a szamarak, mentem jobbra balra, köröztem ide oda és földesen mentem szóval egyébként egy szép menet volt ahhoz képest milyen nehéz azon a földesen menni úgy, hogy ne ess el és tört szét a kezed-lábad. Viszont volt egy pillanat, amikor is hátra akartam nézni hogy hol a párom, jön-e mögöttem, és úgy gondoltam inkább megállok.
Behúztam a kuplungot (vagy mi az magyarul) aztán a féket. Aztán megálltam 1 másodpercig és éreztem
A motor ugyanis elromlott. :D Nem tudom, hogy mi a ***-;d,d.[Đáélsfk csináltam, de a kuplungja vagy miaz, az egyenes formájából felvett egy szép íves U formát és egyszerűen nem indult már el a motor..
Szóval igen, eléggé szerencsétlen napunk volt. Csokis croissant nuku, piros lámpás bírság, esés a motorral, motor tönkremenetele és hazáig kötélen húzás, ha röviden akarom összefoglalni. Mindegy, remélem, hogy nincs túl nagy baja és olcsó bőrrel megússzuk, mert mostanában eléggé felszaladtak a kiadásaink.
Veletek miujság, hogy telt a hétvégétek? <3
Címkék: motor, személyes, szerencsétlen
Erre feltette nekem azt a kérdést, hogy "tényleg érezni, ha megtalálod az igazit?" amin egy kicsit elgondolkodtam. Olyan dologra jöttem rá magammal kapcsolatban amin még ezelőtt sosem gondolkodtam el és sosem kérdőjeleztem meg, hogy "de mégis honnan tudom, hogy ő az igazi?" mert nekem ez teljesen természetes volt. De természetesen, hogy kifejtsem a válaszomat összeszedtem a gondolataimat és elmondtam a nézőpontomat erről az "az igazi" dologról, amit szeretnék veletek is megosztani.
Szóval, én úgy gondolom, hogy nem létezik olyan, hogy "igazi". Úgy gondolom (és előre leszögezem, hogy ez csak a saját véleményem), hogy nem létezik olyan, hogy összeismerkedsz valakivel és minden tökéletes, minden happy, teljesen összeilletek és egyből tudod és érzed, hogy ő az igazi. Szerintem ez idő kérdése és legfőképp attól függ, hogy milyen vagy te és a partnered, hogy mennyire vagytok csiszolhatóak, ragaszkodóak és ami a legfontosabb kompromisszum képesek.
Véleményem szerint idővel válik valaki az igaziddá. Mert "együtt nőtök fel" vagy együtt csiszolódtok. Egymáshoz csiszolódtok, egymáshoz igazodtok. Szóval szerintem ez így működik. Én is a párommal a kapcsolatunk elején nagyon sok szarba ütköztünk, egy csomószor volt, hogy nem értettünk egyet és rengeteget veszekedtünk. Hiába mondják azt, hogy hát az első pár hónap kell, hogy a kapcsolatod legboldogabb időszaka legyen, szerintem ez nem így van. Ez szerintem csak akkor van így, hogyha mind a ketten teljesen más képet mutattok magatokról mint amik valójában vagytok. De ha az elejétől kezdve mind a ketten őszintén álltok egymáshoz, akkor szerintem már az első hónapban kibújik a szög a zsákból, mivel teljesen más emberek vagytok. Más nevelést kaptatok, más életet életetek. Senki nem is várhatja, hogy tökéletesen összepasszoltok az elejétől kezdve. Én például így 2 év után érzem azt, hogy teljes mértékben boldog vagyok. A sok szaron amin együtt keresztül mentünk, már csak úgy tekintünk rá, hogy "nézd, milyen időket megéltünk. De most itt vagyunk."
Idővel csiszolódtunk egymáshoz, átvettük egymás szokásait, megtanultuk kezelni egymást és egymás boldog vagy szomorú pillanatait. Megtanultuk kezelni egymás problémáit és ami a legfontosabb, hogy egy óriási személyiség fejlődésen mentünk keresztül együtt. Rájöttünk arra, hogy mi az ami belefér, mi az ami nem, mi az ami jó és mi az ami nem.
Szóval, ha engem kérdeznek, én azt mondom, hogy idővel válsz valakinek az igazivá és idővel válik valaki az igaziddá. Ekkor érezheted és tudatosulhat benned az az érzés, hogy én igen is vele akarom leélni az életemet.
Ti megtaláltátok már az igazit?:)
Címkék: filozófia, igazi, párkapcsolat, párom, szerelem
